fbpx

„Magabiztossá tesz, hogy végre pontosan tudom, honnan jön az eredmény és hol megy el.” Interjú a Budai Media ügyvezetőjével

A külföldi piacon a bennfentesek körében igazán jól cseng a Budai Media neve, nem véletlenül. Elmondanád, mivel foglalkoztok? Olyan ügyfelek számára nyújtunk online marketing segítséget, akik már egy ideje rendelkeznek bevétellel, szeretnének minél több visszatérő vásárlót szerezni, és őket megtartani. Jelenleg 25 munkatárssal dolgozom együtt, akik egytől egyig külföldről vesznek részt a cég építésében. Főként …

A te céged mennyire készült fel a válságra?

Tartósnak ígérkező kihívások Az energia- és üzemanyagárak drasztikus növekedése (hatósági „ársapka” hiányában) a nyugati cégeket és a magánszektort egyaránt érzékenyen érinti. Egyes pénzügyi szakemberek nézetei szerint az Oroszországgal szemben bevezetett olajembargó a könnyen, olcsón és gyorsan hozzáférhető alternatíva hiányában jó időre még nagyobb nehézségek elé állíthatja az uniós országok vállalkozásait – ez alól csupán a …

Hatékonyságnövelés válság idején

Multik előnyben A képlet alapvetően egyszerű: amikor a gazdasági környezet bizonytalan, a vállalkozások zöme igyekszik visszafogni a kiadásait, és meglévő eszközeivel, munkavállalóival, infrastruktúrájával próbál boldogulni. Ám ezt is lehet jól és még jobban is csinálni, utóbbira remek példák a multinacionális cégek. Ezek a nagyvállalatok ugyanis épp attól lettek óriásiak, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan az …

Virtuális asszisztencia kontrolleri szemlélettel

Kinek segítség egy virtuális asszisztens? Gyakorlatilag bármely vállalkozásnak, aki szeretne a fő tevékenységére fókuszálni és nem akar elveszni az árajánlatok-számlák- beszerzés Bermuda-háromszögében. A szolgáltatás nagy előnye, hogy az újdonsült munkatárs alvállalkozóként is foglalkoztatható, így a járulékfizetés, a rendes évi- és betegszabadságolás, valamint a tárgyi eszközök biztosítása nem a cégvezető vállát nyomja. Az asszisztens fő feladata …

Törd át a profitkorlátot ERP és kontroller segítségével!

Azon túl, hogy a kontroller legjobb barátja, az ERP rövidítés az angol Enterprise Resource Planning kifejezésből ered, szó szerint vállalati erőforrás tervezést jelent. A teljes rendszer különféle, egyenként is megvásárolható modulokból áll össze, minden modul a vállalat egyes területét fedi le. A különálló modulok feladata, hogy összegyűjtsék a saját területükön elérhető adatokat, így lekérhetjük pl. …

Milliós rejtett tartalékok a cégben, avagy beszéljünk a folyamatszabályozásról

A cégek életét átszövik a folyamatok, melyek kisebb-nagyobb elemekből, tranzakciókból tevődnek össze. Ezek nem csupán értékesítést érintő mozzanatokat jelentenek, hanem minden olyan adat- és információáramlást, ami a cégen keresztülfut. Így ide tartoznak pl. a szállítóktól, ügyfelektől érkező információk, a megrendelt és beszerzésre kerülő termékek, szolgáltatások adatai, de tranzakciónak számítanak a gyártási utasítások, gyártástervezés, a logisztika …

A könyvelés és a kontrolling viszonya

Minden vállalkozó tudja, hogy vannak bizonyos jogszabályok, melyek előírják, hogy miként kell vezetni a cég könyvelését, a könyvelő pedig ennek megfelelően lekönyveli a vállalkozás összes bizonylatát. Ide tartoznak a bejövő- és kimenő számlák, a banki kivonatok, a bérek stb. Ezen könyvelésre vonatkozó jogszabályok szerint a könyvelő feladata a május végén esedékes éves beszámoló előkészítése, majd …

Nemcsak az autókban, a cégeknél is hasznos a műszerfal

A szó nagyon találó, remekül szemlélteti a vállalati gyakorlatban betöltött szerepét, ugyanis a műszerfal jelentősen segíti a komplexen működő – akár közepes, akár nagyobb – vállalatok átláthatóságát. Olyan, kontrolling által készített mutatókat, számokat tartalmaz, melyeket figyelni, és meghatározott időszakonként (jellemzően havonta, de van, amit hetente vagy kéthetente) frissíteni kell. A legújabb eredményeket a kontroller és …

Biztos, hogy mindig jó, ha nagyon szalad a szekér? A kontroller válaszol.

Ugye, mindenki ismeri a tücsök és a hangya történetét? La Fontaine tanmeséje talán kissé túlzónak tűnhet ebben a helyzetben, hiszen a mesében a tücsök önszántából nem akart dolgozni nyáron. Az is tény, hogy hírből sem ismerte a Covidot, ahogy az azzal járó gazdasági válságot sem. Amiatt viszont reális lehet a párhuzam, hogy a tücsök is …

Hogyan lesz az adatból pénz?

Adatok minden mennyiségben A fenti megoldások mindegyike alkalmas arra, hogy a vállalkozás adatait befogadja és szükség esetén rendelkezésre is bocsássa. Lássuk, melyik milyen mértékben alkalmas erre és mennyire segítheti cégvezetőnk törekvéseit: Excel: Az Office szoftver programjával remek táblázatokat lehet készíteni, függvények és grafikonok segítségével pedig a bevitt adatokból összefüggések keresésére is lehetőség van. Jó, ha …

Hirtelen gyarapodó vállalkozás – hogyan lássuk át?

A növekedés kihívásai Az okok tényleg prózaiak: ezen vállalkozók többsége nem pénzügyi szakember, hanem a szakmájához kiválóan értő, kétkezi munkás: kőműves, ács, festő, aki néhány éve még falat vakolt vagy épp tetőt épített, a hónap végén pedig egy fél napra beült a könyvelőhöz a számláival. Ma már a napjának nagy részét telefonálással, árajánlatok, szerződések írásával …

Fenntarthatóság a vállalkozásban, kontroller segítségével

A fenntarthatóság növelésére vonatkozó törekvések egyértelműen közép- és hosszú távú gondolkodást igényelnek, a megvalósítás nem megy egyik pillanatról a másikra. Az új pénzügyi célokat a környezettudatosság figyelembevételével kell meghatározni, így akár nagyobb reformokra is szükség lehet attól függően, hogy jelenleg milyen hatással van a vállalkozás működése a környezetre és a társadalomra. Többféle módon is csoportosíthatóak …