A te céged mennyire készült fel a válságra?

Közgazdászok és pénzügyi szakemberek egybehangzó véleménye, hogy immár elkerülhetetlennek látszik egy, az egész világot sújtó gazdasági válság. Az elmúlt évek és hónapok eseményei – járvány miatti lezárások, energiaár-robbanás, háború, rohamosan növekvő infláció - olyan folyamatok sorát generálják, melyek egy új korszak kezdetét vetítik előre, az egyes szakértők álláspontjai pedig csupán a válság bekövetkezésének pontos módját és kezdetét illetően térnek el. Vajon mivel néz(het)nek szembe a hazai cégek és miként lehet erre felkészülni?

Tartósnak ígérkező kihívások

Az energia- és üzemanyagárak drasztikus növekedése (hatósági „ársapka” hiányában) a nyugati cégeket és a magánszektort egyaránt érzékenyen érinti. Egyes pénzügyi szakemberek nézetei szerint az Oroszországgal szemben bevezetett olajembargó a könnyen, olcsón és gyorsan hozzáférhető alternatíva hiányában jó időre még nagyobb nehézségek elé állíthatja az uniós országok vállalkozásait – ez alól csupán a 2024 végéig mentesülő Szlovákia, Csehország és Magyarország lehet kivétel. A relatív kedvező árú energia korszaka ezzel nemcsak tartósan, de akár véglegesen is lezárulhat, ami pedig a növekvő adó-és energiaterhekkel sújtott vállalkozások tömeges áttelepülését idézheti elő Nyugatról. Az új célpontok főként olyan országok lehetnek, mint például Magyarország, ahol egyelőre olcsóbb az energia, a munkaerő és ahol saját nemzeti valuta a fizetőeszköz.

Új helyzet jöhet a hazai kkv-k számára

 A fenti nézetet vallók szerint mindez a magyar vállalkozások számára is teljesen új helyzetet teremthet. S hogy ez mennyire érinti őket jól vagy rosszul? Az elsősorban a jelenlegi állapotuktól függ. Egyrészt teremthet új piacot, hiszen, ha megjelenik egy új vállalat, annak beszállítók kellenek – ez a jól működő hazai cégek számára jó hír lehet, a kevésbé jól működők számára viszont mindez óriási kihívás lenne. Az új, nagy cégek megjelenése miatt erős versenyhelyzet is kialakulhat, ami a felkészületlenek számára akár végzetes is lehet.

Az erős vállalatok esetében egyrészt számolni kell azzal, hogy pillanatokon belül elszívhatják a szakértő munkaerőt, másrészt jól szervezett és hatékony működésük révén a rendelkezésre álló erőforrásokból több profitot tudnak majd kihozni. A képlet nagyon egyszerű: mivel az energia, az alapanyag és a munkaerő minden szereplő számára ugyanannyiba kerül, így csak az fog talpon maradni, aki mindezekkel a legeredményesebben gazdálkodik.

  

Az évtized nyerő kifejezése: hatékonyságnövelés

 A pénzügyi szakértők mindegyike egyetért abban, hogy a kkv-knak muszáj lépéseket tenni és mielőbb felhozni magukat egy nyugati vállalat hatékonysági szintjére. Bármilyen forgatókönyv is következzék be, a hatékonyság növelésével, egy jóval tudatosabb erőforrás-gazdálkodás bevezetésével a jelenlegi és egy új helyzetben is jóval versenyképesebbek tudnak maradni. Az egyre szűkösebb erőforrások (munkaerő, pénz, alapanyag) és egyre szűkösebb piac azt indukálja, hogy aki előbb ér oda, az jobb feltételekkel szerzi meg ezeket – akinél pedig a hatékonyabb működés következtében több pénz marad, az exponenciálisan növekvő előnyre tehet szert az idő előrehaladtával. A több pénzből tovább optimalizálható mind a bementi, mind a kimeneti oldal, így a vállalkozás a következő ciklusban újabb növekedéssel számolhat. A különbség pedig nem állandó lesz – a jól és kevésbé jól gazdálkodó cégek közt a profit-olló egyre gyorsabban és egyre nagyobbra nyílik.

A kontrolling nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága!

Fontos belátni, hogy a világgazdaság változásait az egyes cégek csak elfogadni tudják, azokat befolyásolni nem, így a mindenre kihatással lévő energiaárak nagymértékű növekedése különösen ijesztő. A vállalkozások – mérettől függetlenül – egyetlen dolgot tehetnek a túlélés és a versenyképesség megtartása/növelése érdekében: alaposan megvizsgálják, mennyire működnek hatékonyan. Ebben leginkább egy kontrolling szakember tud a cégvezetők segítségére lenni – ő az, aki átláthatóvá teszi a vállalkozás működését, meg tudja mondani, hogy miből használ túl sokat vagy túl keveset, melyik termék hoz profitot és melyik termel veszteséget, illetve mely területeken szükséges leszámolni a korábbi „szokásokkal”, gyakorlattal és átalakítani a hatékonyabb működés érdekében. Jelen helyzetben egyértelműen kijelenthető, hogy egy szakértő kontroller igénybevétele a legjobb befektetés a cég sikere érdekében.

Ha Ön is szeretne képet kapni arról, mennyire működik hatékonyan a vállalkozása, illetve szeretné megőrizi, netán növelni cége versenyképességét, kérjen konzultációs időpontot munkatársainktól!

Önnek is segíthetünk?

Telefonszáma megadásával kérjen visszahívást, tegye fel kérdéseit és Önnek is segíteni fogunk egy átláthatóbb, eredményesebb céget vezetni.