fbpx

Üzleti terv felülvizsgálatának fontossága és fő lépései

Minden céltudatos vállalkozásnak van üzleti terve, melyben már a cég indulásakor megfogalmazásra kerültek a megvalósítandó célok. Ezen célok elérésének módja és határideje is a vállalások között szerepel, így érdemes – sőt, kell is – évente újra elővenni és felülvizsgálni, hogy hol is tart a vállalkozás a tervekhez képest.

Hogyan fogjunk hozzá az üzleti terv ellenőrzéséhez?

Az év eleje mindig nagy tervekkel indul, melyeket cégvezetőként év végére meg is szeretnénk valósítani.  Ám mielőtt a nagy tervekbe belefogunk, érdemes egyet hátra lépni és áttekinteni, mi történt az előző évben, mert minden évnek megvannak a maga levonandó tanulságai.

Negatív események esetén törekedni kell arra, hogy azok ne ismétlődjenek meg – nagyvállalatok az ilyen elemzéseket rendszeresen elvégzik, majd beépítik a folyamataikba és gondoskodnak arról, hogy lehetőleg még egyszer ne forduljon elő. Az elmúlt időszak jó dolgait viszont érdemes megismételni. Ez nem tud feltétlenül mindig sikerülni, hisz a körülmények is változnak, de arról kell gondoskodni, hogy a jó eseményeket minél gyakrabban elő lehessen idézni. Fontos visszanézni, mi volt a múlt évre előirányzott cél és ehhez képest hol tart most a vállalkozás.

Melyek azok a mérőszámok, amiket célszerű megvizsgálni?

Első körben a befektetett pénz megtérülése. Számszerűen meg kell nézni, hogy mennyi pénz került befektetésre a vállalkozásba, és mennyit sikerült kivenni év végén nettóban adózás és minden fizetnivaló után. Ezután nézzük meg, mi lett volna, ha év elején nem a vállalkozásba, hanem egy biztonságos befektetési formába invesztálunk és ennek kamatait vesszük ki. A vállalkozás eredménye és a biztonságos befektetés hozama közti különbség jó mérőszám arra, hogy megnézzük, jó irányba haladunk-e a céljaink eléréséhez.

A jövőbeni jó döntésekhez meg kell fogalmazni, hogy mi kell ahhoz, hogy a döntéseink valóban jók legyenek. Ez furán hangozhat, de nem mindig egyértelmű, hogy milyen számok szükségesek a jó döntéshez. Mérőszám lehet az a ráfordított idő is, amit pl. egy-egy ügyfélre fordít egy szolgáltató cég és meg kell nézni azt is, hogy ez az idő megtérül-e az egyes ügyfelek esetében.

A kontrolling ebben nagy segítség tud lenni, hisz a mért adatok alapján látszik, hogy a cég pl. területileg hol és mekkora profitot realizál, van-e veszteséges termék a kínálati palettán. Ha az év elejétől megvannak a megfelelő mérőszámok és mérhető adatok, akkor a kontroller a számokból, adatokból olyan információkat fog előállítani, ami ahhoz kell, hogy a cégvezetés jó döntéseket tudjon hozni. 

Mennyi időt szánjunk a visszatekintő elemzésre, honnantól érdemes szakértő segítséget kérni?

Aki hosszabb távon is komoly vállalkozást szeretne építeni, annak elengedhetetlen, hogy időt szánjon erre, ha pedig ideje nincs, akkor szakértőt alkalmazzon. Aki egy magasabb szintre szeretne lépni, az a kontrollingot nem fogja tudni nélkülözni.

A kontrolling az egyik szükséges feltétele a sikeres tervezésnek.

Kapcsolat

Telefonszáma megadásával kérjen visszahívást, tegye fel kérdéseit és Önnek is segíteni fogunk egy átláthatóbb, eredményesebb céget vezetni.