fbpx

Hogyan válasszunk cégünk számára kontrollert?

Az elmúlt év kiszámíthatatlan változásai sok esetben hozták nehéz helyzetbe a cégvezetőket, amiért egyre többen érzik: segítségre van szükségük a megfelelő vállalati döntések meghozatalában és egy új, „változásálló” stratégia felállításában. Sokan először csak a problémát ismerik fel, látják, hogy nem az elképzelések szerint alakulnak a cég számai, a valódi okokat és a kilábalás mikéntjét azonban már nem tudják megfogalmazni. Elkezdik keresni, ki az a szakember, aki mindezekre megoldást nyújt – így kerül képbe a kontroller.

A kontrolling megtalálása már valóban fél siker, hiszen magánemberként azonnal tudjuk, hogy pl. látásgondok esetén szemészorvoshoz fordulunk, az üzleti életben azonban nem ennyire magától értetődő a megfelelő szakember bevonása. A legtöbb cégvezető olyan magányos farkas, aki hozzászokott ahhoz, hogy a teljes felelősség az övé, neki kell egy személyben átlátnia a cég minden folyamatát, és ezek alapján a legjobb döntéseket meghoznia. A cégvezetőnek azonban nem ez a dolga! Sokkal inkább az, hogy minden feladatra megtalálja a legalkalmasabb embert, így például a vállalkozás eredményességének javítására a megfelelő kontrollert. Adódik viszont a kérdés: Melyik a jobb megoldás? Főállásban alkalmazni egy kontrolling szakértőt vagy érdemesebb kiszervezni a feladatot? Milyen tényezőket kell számba venni akkor, amikor a cég jövőjének alakulását formáló kontroller személye mellett döntünk?

Tapasztalat, költségek, együttműködés formája

Összevontan kell kezelni ezeket az ismérveket, mert egyik a másikból következik.

A fiatal kontroller kolléga többnyire alkalmazotti státuszban szeretne dolgozni, fix szabadsággal, juttatásokkal. Ő havi szinten némileg alacsonyabb kiadást jelent egy idősebb, tapasztaltabb munkatárs bérezéséhez képest, ám ez a tanulópénz fogalmának klasszikus példája: a pályakezdő az eddig nem létező gyakorlati tapasztalatát nálunk fogja megszerezni. Ezzel alapvetően nem lenne baj, csupán el kell döntenünk, ráér-e erre a cég, képes-e ezt finanszírozni annak tudatában is, hogy a sikerre lényegesen kisebb a garancia.

Egy sokéves kontrolleri múlttal bíró, tapasztalt munkavállaló havi bére nagyjából 1-1,3 millió Ft, a cég számára ez elérheti akár a 1,5 millió Ft-os kiadást is. Számára ugyanúgy biztosítani kell a táppénzt, szabadságot, illetve esetleges egyéb béren kívüli juttatásokat, ám nagyobb az esély arra, hogy hamarabb eredményt is produkál.

A megfelelően költséghatékony, ugyanakkor rugalmas megoldás a kiszervezett, külsős szakértő kontroller, aki egy személyben hordozhatja a fentiek jó tulajdonságait. Akár több évtizednyi szakmai tapasztalattal és az alkalmazottaknál jóval nagyobb objektivitással segíti a cégvezetőt, nincs fizetett éves szabadsága, nem kell az esetleges táppénzét fizetni, munkáját rugalmasan, a cégvezető igényei szerint végzi, és javadalmazása teljesítményalapon történik. A kiszervezett kontroller kiválasztásánál érdemes megnézni a szakértő honlapját, referenciáit, kereshetünk szakmai véleményeket, így hamar le tudjuk szűkíteni a kört, kitől kérjünk konzultációt. Ha ott is fennáll, vagy jó esetben tovább erősödik a szimpátia, akkor már meg is állapodhatunk. A külsős, kiszervezett kontrolling szakértő röviden: kevesebb költség – maximális szakértelem.

Ha a Te vállalkozásodnak is segítségre van szüksége visszatérni a hatékony működés útjára, vagy csak egyszerűen tudni szeretnéd, a jelenlegi feltételekkel merre tart a céged, akkor kérj egy konzultációs időpontot a Control1 szakértőjétől!

Kapcsolat

Telefonszáma megadásával kérjen visszahívást, tegye fel kérdéseit és Önnek is segíteni fogunk egy átláthatóbb, eredményesebb céget vezetni.